Ten

Tóth Endre Nándor - Wayfinding designer, Fotográfus, Grafikus


1984-ben születtem Budapesten.

Az általános iskola felső évfolyamait matematika és számítástechnika tagozaton jártam ki, ezután informatikai szakközépiskolába érettségiztem. Majd 2006-ban diplomáztam gazdasági informatikus szakon, a mai Óbudai Egyetemen. Sem közgazdászként, sem informatikusként nem dolgoztam, de mindkét szakma szemléletmódját alkalmaztam későbbi munkáim során.

3 év multinacionális nagyvállalati környezetben szerzett tapasztalatok után, 2010-ben léptem tovább, hogy belevágjak saját vállalkozásomba. Két évet készültem rá, mielőtt megléptem ezt az elhatározásomat. Abban a két évben nagyon sokat tanultam és képeztem magam, hogy profi fotós lehessek. A következő években nagyon változatos munkáim voltak, de jellemzően céges ügyfelekkel dolgoztam együtt. Így egyre több igény lett a grafikai munkák iránt, ezért elkezdtem tanulni ezt a szakmát is.
Elég hamar találoztam a wayfinding tervezéssel, persze akkor még nem tudtam erről szinte semmit, még azt sem, hogy így hívják. Először egy meglévő épület szignalizációs elemeinek grafikai megjelenését kellett átdolgozni, így ez egy viszonylag könnyű feladat volt. Ekkor kezdtem jobban elmerülni a témában, és ekkor tudatosodott bennem, hogy a wayfinding tervezés mennyire összetett tudást és gyakorlatot igényel. Még nem tudtam, de éreztem, hogy ez az a szakág, ami az én terepem lesz.
Ahogy pár évvel korábban elmélyültem a fotózásban, ugyanakkora lelkesedéssel vágtam bele a tanulásba, hogy megszerezzem a wayfinding és szignalizáció tervezéshez szükséges tudást.

Utólag visszanézve az élet mindig a megfelelő pillanatban terelt a megfelelő irányba, és mindig akkora feladatot kaptam, amit sikeresen meg is tudtam oldani. Nagyon változatos és egyre összetettebb munkáim lettek és 2017-ben eldöntöttem, hogy a wayfinding tervezés lesz a tevékenységünk fókuszában. Ekkor Kling Barbara társammal közösen megalkottuk a Wayfinding Hungary-t, Magyarország első wayfinding stúdióját. Az új céggel és az új csapattal a piacon egyedülálló, minőségi szolgáltatást tudunk nyújtani.

Az elmúlt években olyan ügyfelekkel dolgozhattam együtt, akikkel igazán szép és hatékony wayfinding megoldások születhettek. A munkák változatosságát mutatja, hogy terveztünk már szignalizációs rendszert sport komplexumban, irodaházban, közparkban, mélygarázsban, egyetemi kampuszokban, múzeumban és bevásárló központban is.

Pár munkánk a teljesség igénye nélkül: OTP több irodaháza beleértve a 80.000 nm-es Madarász utcai irodaházat, a CEU - Közép-Európai Egyetem budapesti és bécsi kampuszai, Corvinus Ménesi kampusz, Etele Plaza, Tüske Sport- és Rendezvényközpont és még sok más projekt.

A wayfinding az emberi viselkedés megértésének a tudománya, hogy milyen szempontok szerint hozzák meg a döntéseiket, miközben a különböző terek között navigálnak. Ezen ismereteket felhasználva alkotják meg a wayfinding tervezők különböző látogatóirányító és információs elemeket.
Wayfinding rendszer és Szignalizáció tervezés
Az épületfotózás más néven építészeti fotográfia, magában foglalja az épületek és épületkomplexumok külső és belső fotózását, épített környezetek fotózását.Az enteriőr fotózás során a legfontosabb a hangulat és a stílus megörökítése, hiszen minden tér egyedi atmoszférával rendelkezik, amelyet az apró részletek alakítanak ki.
Épületfotózás | Enteriőr fotózásDrón fotózás
Az IO10 studio szolgáltatásai között szerepel branding és arculattervezés, grafikai tervezés, UI/UX design, webdesign, videó készítés és fotózás.
Arculat | Grafikai tervezésWebdesign
Kérdése van vagy projektet indítana, írjon mailt vagy hívjon telefonon!

    Ten PhotoArt

    Web: tenphotoart.com
    E-mail: hello@tothendrenandor.hu
    Instagram: tenphotoart
    Facebook: tenphotoart

    Wayfinding Hungary

    Web: wayfindinghungary.com
    E-mail: hello@wayfindinghungary.com
    Instagram: wayfindinghungary
    Facebook: wayfindinghungary

    IO10 studio

    Web: io10studio.com
    E-mail: ten@io10studio.com
    Instagram: io10studio
    Facebook: io10studio